Ha új gáztűzhelyt, főzőlapot vásárol fővárosi ingatlanába, szüksége lesz egy gázszerelőre Budapesten, de jó, ha előtte tájékozódik az alapvető biztonsági szabályokról!
Egy gázkészülék hasznos társ a konyhában, azonban a bekötés és üzembe helyezés szigorú előírásokhoz van kötve, ezért okosan kell tervezni. Amit már az elején fontos leszögezni, hogy szakember segítsége nélkül semmiképp sem ajánlott megpróbálkozni a feladattal, az ugyanis kifejezetten veszélyes.
Ebben az esetben nem puszta formalitásokról van szó, a szabályok ismerete és betartása a biztonság záloga. Ha ez önmagában mégsem lenne elegendő indok, hozzá kell tenni azt is, hogy aki nem hív gázszerelőt a készülék bekötéséhez, üzembe helyezéséhez, szinte biztosan búcsút mondhat a garanciának is.
A biztonsági szabályokkal azonban jobb tisztában lenni, mivel bizonyos esetekben akár átalakításokra is szükség lehet. A tervezés tehát kulcsfontosságú egy gáztűzhely vagy akár egy főzőlap esetén is, ehhez szeretnénk most egy kis segítséget nyújtani, ezért röviden összefoglaljuk a legfontosabb biztonsági szabályokat:
- A berendezés nem kerülhet a rendszeres légáramlás fő irányába, valamint 1,2 méteres magasság alatt nyitható ablak alá.
- Ha van már más, nyílt égésterű gázkészüléke, számolnia kell azzal, hogy szükség lesz egy légbeeresztő beépítésére is.
- Mind a készülék alatti padlóburkolatnak, mind pedig mögötte lévő falburkolatnak bírnia kell a hőt, a 60 oC-os hőmérsékletnek tartósan ellen kell állnia.
- A tűzhely, főzőlap égői fölött 65 cm magasságig nem helyezhető el konyhabútor, illetve semmilyen éghető anyag nem kerülhet ide.
- Ha a munkalapnál alacsonyabban van a gázkészülék felső síkja, akkor meg kell emelni a berendezést, mivel az oldalirányú hő is okozhat problémát.
Ezek csupán az alapok, ha hív egy gázszerelőt budapesti otthonába, a szakember nem csak a bekötést, üzembe helyezést végzi el, hanem minden egyéb biztonsági szabályról tájékoztatja. Ha megvan az új készülék, egyeztessen velünk egy időpontot és mindenben segítünk Önnek!